2014. ápr 01.

Csillagok háborúja - Spanyol belharc és klasszikus párharc a BL-kedden

írta: boldizsarmarci
Csillagok háborúja - Spanyol belharc és klasszikus párharc a BL-kedden

Ma este magyar idő szerint 20:45-kor kivonulnak a csapatok a barcelonai Camp Nou, valamint a manchesteri Old Trafford gyepére, és megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2013-2014-es kiírásának negyeddöntője. A legjobb nyolc mezőnye rég volt ennyire letisztultan erős, szinte mindegyik párharc kétesélyes, és a végső győztes kilétét is nehéz megtippelni. Az elfogult drukkerek talán azonnal rávágnák a Bayern München nevét erre a kérdésre, a kép azonban ennél azért jóval árnyaltabb. Ma este a négy párosítás közül is rögtön talán a két legínyencebb következik: spanyol házirangadó a Barcelona és az Atletico Madrid részvételével (igen, fellélegezhetünk, végre egy futballhét, amikor nem egy El Clásico jelenti a spanyol klubfutball csúcsát! <bár a legutóbbi azért igazán remekre sikeredett>), valamint egy igazi angol-német BL-klasszikus, amelyen az idén önmagát nem találó Manchester United, és talán minden idők legerősebb Bayern Münchene csap össze egymással.

 BARCELONA-ATLETICO MADRID

Ha az ember ránéz a két csapat keretére, és elmúlt évekbeli eredménysorára, teljesen egyértelműen a Barcelonát látja a meccs és a párharc esélyesének. Spanyolország elmúlt évtizedeinek egyik ura – az elmúlt kilenc szezonban csak a Barca és a Real Madrid nyertek La Ligát, ebből hatszor a katalánok diadalmaskodtak – a feltörekvő madridi "kistestvér" ellen. Ráadásul a 22-szeres bajnok Barca az európai hadszíntéren is dominált, az elmúlt évtizedben három BL-trófeát is nyertek, ebből kettőt a klubnál dinasztiát építő Pep Guardiolával (aki idén éppen a BL-címvédő Bayern Münchent járatja csúcsra). A katalánok nemcsak trófeákat nyertek, de játékukkal forradalmasították a labdarúgást – labdabirtoklásra és sok, rövid passzra épülő tiki-takájuk lett a világhódító spanyol válogatott játékának alapja is, az ellenfelek pedig sokáig nem találták az ellenszert.

Ha azonban ránézünk az idei spanyol bajnoki tabellára, már sokkal árnyaltabb a kép. A Barcelona Tata Martino irányításával nem igazán találja régi önmagát, és ugyan a kötelező győlelmeket hozza, a legutóbb pedig éppen a Real elleni soros Clásicón billentették helyre a mérleget, és szerezték vissza az esélyt a bajnokság megnyerésére, de sem játékban, sem eredményekben nem dominálnak úgy, mint ahogy azt az előző években megszoktuk. Becsúsztak váratlan pontvesztések, ráadásul már közel sem csak a Realra kell figyelniük Messiéknek a bajnoki versenyfutásban. Felzárkózott melléjük ugyanis egy harmadik erő, amely minden tekintetben felveszi a versenyt a két óriással. Ez az erő pedig nem más, mint a Diego Simeone vezette Atletico Madrid.

simeone_foci-livehu.jpg

A fifikás argentin lassan, tudatosan, szervesen építette fel keretét és csapata játékát. A 2010-es és 2012-es Európa-liga és Európai Szuperkupa-győzelem már előrevetítette, hogy igenis számolni kell a Matracosokkal. Idén azonban szintet lépett a csapat. Egyrészt hét körrel a bajnokság zárása előt a legkevesebb vereséggel, pontelőnnyel vezetik a Primera Divisiont, másrészt könnyedén jutottak tovább BL-csoportjukból, és a Milan legyőzése sem okozott nehézséget a tizenhat között. Játékuk lendületes és stabil, a pálya minden területén megvan a kellő technika, stabil védelemre kreatív középpályások épülnek, elöl pedig Diego Costa személyében egy igazi gólvadász szállítja a győzelemhez szükséges találatokat.

Ráadásul a két csapat háromszor találkozott egymással a szezonban (két spanyol szuperkupa-meccs, és egy bajnoki), az eredmények pedig 1-1, 0-0, 0-0. Simeone fiai tehát igencsak jól semlegesítik a katalán támadógépezetet. Hogy Messi és Neymar végül meg tudja-e bontani az Atletico hátsó alakzatát, netán Arda Turanék megtréfálják a Valdés nélkül felálló katalán védelmet, este kiderül. Mindenesetre a végeredményre még óvatosan sem merek tippelni...

barca_atletico_spanishkickscom.jpg

MANCHESTER UNITED-BAYERN MÜNCHEN

Első ránézésre a legegyértelműbb párosítás. A Manchester United kakukktojás a legjobb nyolc mezőnyében. A nyáron visszavonuló, legendás, a klubot mai helyzetébe emelő Sir Alex Ferguson távozása ugyanis alapjaiban rogyasztotta meg a manchesteri bajnokcsapat felépítményét, és az utód, David Moyes nem tudott ezzel érdemben mit kezdeni. A Vörös Ördögök a bajnokságban blamát blamára halmoztak, és jelenleg a hetedik helyen állnak a Premier League-ben, fényévnyi távolságra a BL-indulást érő negyedik pozíciótól. Ráadásul kiestek minden hazai kupából is, és a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében rég nem látott bravúrra volt szükségük ahhoz, hogy túllépjenek az odavágót Athénban 2-0-ra megnyerő Olympiakoszon.

Mindeközben Pep Guardiola Münchenben építi következő dinasztiáját. A katalán mester a Barcelona kispadját elhagyva, egy év önnön választott, száműzetésszerű pihenést követően fogadta el Uli Hoeness felkérését, és ült le a nyugdíjba vonuló sikerkovács, Jupp Heynckes helyére a bajorok kispadjára. A Dél Csillagánál hosszú évek óta szervesen építették a jelenlegi csapatot, bajnoki címek sora, és a BL-ben három év alatt két döntő – igaz, utóbb mindkettőt el is bukták, az egyiket ráadásul hazai pályán – jelezte, hogy csak a csillagos ég a határ a német sztáralakulat számára. Jupp mesterrel aztán beérett az évek munkája – a csapat behúzta a klasszikus triplázást (bajnokság, kupa, BL), és megnyerte mellé az Európai Szuperkupát, és a klubvilágbajnokságot is (igaz, utóbbi kettőt már Guardiola irányításával). A kezdeti nehézségek után (Pep megpróbálta a tiki-takát ráhúzni a csapat játékára, ami nagyon nem ízlett Ribéryéknek, el is veszítették augusztusban a Dortmund elleni Német Szuperkupa-döntőt), de aztán rátalált a helyes receptre. A Heynckes által kidolgozott Totális Futball 2.0-t, a posztok összemosódásával megalkotott rengeteg mozgásra, nagy sebességre, gyors, pontos, indításos játékra, klasszis szélsőkre és tökéletes centerre épülő játékot a lehető legjobb arányban mixelte az általa oly nagyon kedvelt labdatartással és kis, rövid passzokkal, ráadásul kulcsjátékosoknak álmodott új szerepkört (Lahm középpályára tolása), ezzel pedig megszületett az idei Bayern. Az a Bayern, amelyik 28 Bundesliga-meccséből 25-öt megnyert, hármon végzett döntetlenre, és már két fordulóval ezelőtt, minden eddigi rekordot megdöntve március végén megszerezte története 24-dik bajnoki címét. A Salátástál mellé azonban BL-trófea is dukál, és Guardiola komolyan gondolja, hogy a már így is rekordot rekordra halmozó csapata lehet a BL történetének első címvédője. Erre minden esély meg is van, azonban nem eszik olyan forrón a bajor kolbászt.

mubayern_zimbiocom.jpg

Ugyanis ami a United idei tragédiája, az egyben előnye is ebben a párharcban. Méghozzá az, hogy épelméjű ember egy fikarcnyi esélyt sem ad Moyes csapatának a továbbjutásra. Azonban éppen ez lehet Rooneyék fegyvere. Már mindent elvesztettek, a BL az egyetlen terep, ahol bizonyíthatnak. Ráadásul a menedzser számára is ez az utolsó utáni esély. Közben a Bayern már bajnoki címet ünnepelt, és a Hoffenheim elleni, 3-3-ra végződő bajnokin azért látszott, hogy egy kicsit kiengedtek. Ez még, bármilyen profik is, hátrányukra válhat ma este. Ráadásul a legendássá vált 1999-es döntő óta a két csapat párharca igazi klasszikus.

Azóta a Bayern a BL-győztes 2000-2001-es szezonban már visszavágott, rá egy évre két döntetlen után, idegenben rúgott góllal a United jutott tovább kettejük találkozásából, majd következett 2010, amikor is a 2-1-es müncheni meccset követően alig fél óra alatt a United már 3-0-ra vezetett az Álmok Színházában, Olic csak szépíteni tudott, de aztán érkezett Arjen Robben...

Ez volt az eddigi utolsó momentum a két csapat közös történetében, ma este következik az újabb fejezet. Egy biztos: a forduló legnagyobb bravúrja lenne, ha a United megállítaná a gyorsvonatként száguldó münchenieket.

bayernbajnok_eurosport.jpg

(Fotók: spanishkicks.com, foci-live.hu, zimbio.com, Eurosport)

Szólj hozzá

labdarúgás Barcelona Bajnokok Ligája Manchester United Pep Guardiola Neymar Lionel Messi Bayern München Wayne Rooney Atletico Madrid David Moyes Arjen Robben Franck Ribéry Tata Martino Diego Simeone