A világbajnokság ötödik játéknapján bemutatkozott a G csoport négy csapata is. A szakemberek és a szurkolók előzetesen nagyon nagy küzdelmet vártak a csoporttól, még maga Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya is úgy emlegette a Portugália elleni meccset, hogy csapata rögtön egy döntővel kezdi a tornát. Míg a legjobb afrikai csapatnak tartott Ghánát nemhogy a továbbjutásra is esélyesnek, de titkos favoritnak tartották sokan. Nos, ahogy az lenni szokott, a papírforma alaposan felborult. A túlságosan lesajnált amerikaiak meglepték az erőlködve hajtó, de eredménytelen afrikaiakat, míg a német-portugál derbi a torna eddigi egyik legsimább meccsét hozta. Ebben pedig nagy szerepe volt a luzitánok ügyeletes hentesének, az általam néhányszor elméletben már örökre eltiltott Pepének...

A divatdrukkerek és a valódi szurkolók körében is általánosan nagy népszerűségnek örvend a német válogatott utálata. Előbbiek számára azért, mert a mindenkori germán csapattól mi sem áll távolabb, mint az éppen aktuális forma alapján a leginkább istenített olasz-spanyol-portugál trióra oly jellemző szupersztár-szépfiú mentalitás. Így sem a focit egyébként csak kettő- vagy négyévente, a nagy tornák idején néző kocadrukkerek, sem azok a hölgyek, akik a játékosokat kevésbé játéktudás, mintsem frizura, sárm, és egyéb külső tényezők alapján ítélik meg, nem tudnak azonosulni a németekkel. A valódi szurkolóknak is van számos érvük ellenük: egyrészt ott van a számunkra, magyarok számára elátkozott 1954-es vb-döntő, amelyen az NSZK éppen az Aranycsapat ellen szerezte meg váratlanul története első világbajnoki címét. Másfelől, Beckenbauerék totális futball-generációját leszámítva egészen 2000 környékéig közel sem a német válogatott játszotta a leglátványosabb támadójátékot a futballvilágban. Jellemzőik a már-már antipatikus agresszivitásig fajuló küzdelem és győzni akarás, az utolsó percig darálás és hajtás, és a győztes gólra törő, majd kőkeményen védekező célfutball, és az egyéni villanások helyett a csapatszellem voltak. (Érdekes, hogy aki ezek miatt szerette meg őket, az viszont hiányolja is ezeket a jellemzőket a mai csapatból, és ennek hiányával, valamint azzal, hogy nincs igazi, hagyományos germán vezér a csapatban, magyarázza azt, hogy a németek 1996 óta nem nyertek nagy nemzetközi tornát.) A 2000-es Eb-n címvédőként elbukó "tankok" kudarca azonban a német futball prominens személyiségeit is elgondolkodtatta, és átfogó futballreformba kezdtek. Felnőtt egy generáció, akik már a csapatszellembe integrált kreatív támadófutballt, és a totális futball hagyományaihoz viszzatérő, kombinatív focit részesítik előnyben. Ez pedig a most az amerikai válogatottat trenírozó Jürgen Klinsmann, majd korábbi segítője, Joachim Löw vezetésével a 2006-os, hazai rendezésű világbajnokság óta két vb-bronzéremhez, valamint egy Európa-bajnoki döntőhöz, és egy elődöntőhöz vezetett. Az áttörés azonban azóta is várat magára, annak ellenére, hogy a közvélemény minden torna előtt úgy van vele: na majd most!

Ezúttal viszont sokan féltették a németeket a csoporttól, és a nyitómeccstől. Portugáliát minden nagy torna előtt esélyesként tartják számon - bevallom, nem értem, miért. Még a 60-as években Eusébio vezetésével volt egy nagy generációjuk, majd az ezredforduló környékén a Figo-Rui Costa-Nuno Gomes fémjelezte "Aranygeneráció". De végső győzelemig egyszer sem tudtak eljutni, és néhány alkalmat leszámítva a közelében sem voltak. A jelenlegi keretben pedig hiába futballozik néhány egészen komoly klub alkalmazásában álló játékos, Cristiano Ronaldo olyan szinten emelkedik ki a keretből, hogy néha fáj nézni, mennyire nem tudja emgértetni amgát a társakkal a pályán. Az oroszokkal szemben elbukott selejtező után a svédek elleni pótselejtezőben még kicipelte a hátán a vébére a társakat, de ez nem mehet a végtelenségig. Ez pedig a németek elleni meccsen is kiderült.

A már emlegetett divatdrukkerek (minden tiszteletem azoké, akik régóta, még az említett két nagy generáció alatt kedvelték meg a portugálokat, de sajnos minden meccsnéző kivetítő környékén kevesebb a Figo- vagy Rui Costa-mez, mint a CR7, vagy a Coentrao, ahogy sajnos a spanyol meccseken sem Raúlból vagy Hierróból van a legtöbb...) egyik alapvető jellemzője az, hogy még csak bele sem hajlandóak gondolni abba, hogy csapatuk vagy kedvenc játékosuk valamiben hibázhat. Így az internet általuk lakott része attól hangos, Thomas Müller mekkora szemét színész, és hogy megtévesztette szegény játékvezetőt. Nos, ez még igaz is lehetne akkor, ha Pepe legyintését követően Müller lennmarad a földön fetrengve, a portugál pedig nem csinál semmit, csak legfeljebb jelzi a sporiknak, ő ugyan hozzá sem ért a némethez. (Megjegyzem, ez esetben valószínűleg lapot sem kapott volna). De nem, az egyre kétségtelenebbül elmeháborodott Pepének ismételten elborította a lila köd az agyát, és sértett önérzetében a fejével erőteljesen megbúbolva a földön ücsörgő Müllert, két centiről az arcába ordítva kérte rajta számon tettét. Ezért pedig már gondolkodás nélkül, egyből villant a piros lap. Megjegyzem, abszolút jogosan. Pepe nem tud uralkodni az indulatain, és amellett, hogy minden hasonló alkalommal meg van győződve arról, hogy tökéletesen ártatlan, és szabályos, ha ezúttal tényleg az volt, akkor miért nem maradt diszkréten csendben?! Ha valakit nem győznének meg ezek az érvek, íme egy kis összeállítás arról, a jó Pepét miért is követik egyébként is kitüntetett figyelemmel a játékvezetők. Néhány megmozdulása nálam örökös eltiltás... (mondjuk az látszik a videóból is, hogy főleg a barcások már utaznak is rá, de ezt is magának harcolta ki a kiváló idegállapotú luzitán védő...)

És még egy fontos tény: korántsem Pepe kiállítása döntötte el a találkozót. Aki ezt állítja, az legfeljebb mentséget próbál találni a portugálok nullához konvergáló játékára. Az ominózus eset megtörténtekor Németország már 2-0-ra vezetett, míg Ronaldóék helyzetig sem jutottak.

Azt pedig, hogy Portugáliának rettentő nehéz dolga legyen megszerezni a második, továbbjutó helyet a csoportban, a késő esti Ghána-USA meccs garantálta. Előzetesen az afrikaiakat a torna egyik sötét lovaként kezelték többen is, és erre keretük erőssége minden okot meg is adott. Ám Jürgen Klinsmann kiválóan összerakta az évek óta szintén a nagy áttörésre váró amerikai csapatot, akik már az első percben megszerezték a vezetést, és utána egészen a találkozó végéig remekül őrizték is azt. A ghánaiak pedig hiába tartották össztűz alatt az ameriaki térfelet, nagyon sokáig nem tudták megtörni az ellenállást. Amikor viszont igen, és sikerült az egyenlítés, akkor az USA olyat húzott, amire csak a lelkileg legerősebbek képesek. Ebből a helyzetből felállva ők szerezték meg a győztes gólt a találkozó véghajrájában. Ezzel pedig nem csak ők fognak nagyon motiváltak pályára lépni Portugália és Németország ellen, de a továbbjutásról korántsem lemondó ghánaiaknak is extra erőt fog adni a győzelmi kényszer.

Az már más kérdés, hogy miért várják évek óta az afrikai válogatottak áttörését. Véleményem szerint ez a globális futball jelenlegi helyzetében talán soha nem fog bekövetkezni. Hiába a profi európai klubokban edződő remek játékosok, hiába az európai edzők, hiába az eltűnő különbségek, az afrikai válogatottakból pont az egyéniségeket, és a spontán játékot ölte ki ez a profizálódás. Infrastrukturálisan és háttérszervezettségben viszont még mindig angyon messze járnak nem csak az európai, de még a dél-amerikai csapatoktól is, és ez a különbség nem fog egykönnyen eltűnni. Elefántcsontpart és Ghána talán továbbjutásra jó lehet, de a legjobb nyolcnál úgy gondolom, idén sem fognak tovább érni. Azt pedig, hogy hol tart az afrikai labdarúgás, azt a torna eddigi leggyengébb meccse, az Irán-Nigéria találkozó inkább reálisan prezentálja, mint a másik két említett együttes...

A száraz tények: Németország a vártnál sokkal simábban végezte ki a továbbjutását is félthető Portugáliát. Irán és Nigéria lejátszották a torna eddigi leggyengébb meccsét, egy unalmas 0-0-t. Ghána pedig hiába támadta végig az USA elleni meccset, és egyenlített az első percben bekapott gól után, végül mégis Jürgen Klinsmann csapatáé lett a három pont, és ezzel a továbbjutás esélye.

(Fotó: dailymail.co.uk,