Már több éve sejtettük a bajt. Hosszú idő óta folyamatosan ápolták Gyula bácsit. A Nemzet Sportolóját, az olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes kapuslegendát. Az Aranycsapat hálóőrét. A Fekete Párducot. Tegnap még úgy tűnt, egy kontrollvizsgálat miatt megy kórházba. Ma délelőttre kiderült, ennél többről van szó. Álmában érte a halál, 88 évesen, teljes élet után. Ennél szebb éveket, és ennél nyugodtabb halált magam sem kívánnék...

Ennek ellenére az 1926-ban született Grosicsot meghurcolta a kommunista hatalom. Követni akarta több társa példáját, a politikai helyzet még rosszabbra fordulásakor családja és karrierje érdekében el akarta hagyni Magyarországot. Csőbe húzták, elkapták, az Andrássy út 60-ba vitték kihallgatni. Életveszélyesen megfenyegették, és a Honvédból Tatabányára száműzték. A válogatottban ő maradt az első számú kapus, 1954 után még két világbajnokságon védett. Ám pályafutása alatt nem adatott meg neki, hogy kedvenc csapatában, a Ferencvárosban védhessen. Nem engedték.

2008-ban, a Shefield United elleni gálameccsen ez is megadatott. A Ferencváros kezdőcsapatának névsora az Üllői úton hivatalosan is Grosics Gyula nevével kezdődött.

Az Aranycsapat legendái közül mától csak Buzánszky Jenő maradt az élők sorában. Egyedül maradtál, Jenő bácsi... És talán szépen, lassan a hatvan évvel ezelőtti múlt csodái és a ködbe vésznek, és akkor mi marad nekünk, itt, ebben a posványos, szétrohadt, leépült magyar futballvalóságban? Mit nekünk ilyenkor világbajnokság?

Az emlékek. Az emlékek, amiknek Grosics Gyula is a része. Amik bizonyítják, hogy volt egyszer egy dicső kor, és hogy a múltban nem élni kell, hanem erőt meríteni belőle. Soha nem szabad elfelednünk, hogy igenis volt egyszer egy világverő csapatunk, és hogy ennek a csapatnak a kapusát úgy hívták: Grosics Gyula. Aki ma már Puskásékkal találkozik odafenn. Nem feledünk, Fekete Párduc!