Valamikor 2013 tavaszán kezdődött. A Bajnokok Ligája elődöntőjében a Jupp Heynckes vezette, megállíthatatlan "totális futball 2.0"-t játszó Bayern München elsöpörte az azt megelőző évek korszakos csapatát, a Barcelonát. Azt a Barcelonát, amely a labdatartást mindenek fölé helyező, sok rövid passzra és kreatív belső középpályások játékára épülő, a külső szemlélő számára azonban gyakran unalmas gurigázásba, labdatologatásba torkolló tiki-takával leigázták Spanyolországot, és egész Európát. Pep Guardiola távozásával már érezhetőek voltak a repedések az építmény falán, de a Bayern sikere volt az igazi végpont. Egyben szimbolikus meccs is volt: egy új korszak kezdetét jelentette, a tiki-taka végnapjainak kezdetét. Ez klubszinten az idei szezonban beteljesedett: a Barcelona nem tudott jelentős trófeát nyerni, míg a Bayern irányítását átvevő Guardiola a német rekordbajnoknál is elkövette azt, amitől rengeteg bajor drukker tartott: "mániáját" meghonosította ott is. Bár kétségtelenül megpróbálta, nem sikerült a Heynckes-taktikát a sajátjával ötvöznie. Tiki-takájának erőltetése pedig végül történelmi kudarcba vezette a Bayernt a lehengerlő Real Madrid ellen. De miért beszéltem eddig erről? Mert az évek során az akkoriban jelentős részben a Barcelonára épülő spanyol válogatott is átvette a tiki-takát. Vicente del Bosque csapata így nyerte meg már a 2008-as Eb-t, de leginkább a legutóbbi vb-t, az újabb Európa-bajnoki címmel pedig egyeduralkodók lettek a világfutballban. Egészen 2014 június 13-ig. Salvadorban a torna előtt sokak által lesajnált Hollandia újabb szimbolikus győzelmet aratott a spanyol futball felett. Az 5-1, a címvédőként szégyenteljes vereség, és leginkább a játék képe bebizonyította: az ibériai hegemónia végképp megtört. Eljött a modern totális futball, a stabil védelmekből villámgyorsan fejlődő, szélsőjátékra épülő támadások kora. A tiki-takának végleg leáldozott.

 A játék képe alapján az első félidő teljes mértékben a spanyolok szája íze szerint alakult. Aki ekkor, a 40. perc környékén azt mondta volna nekem, hogy Hollandia öt gólt szerez, minimum beajánlom Trollfoci-szerkesztőnek. A spanyolok elképesztő labdatartási fölényben voltak, a bal oldalon gyakran meghúzták a kulcspasszt a rutintalan holland védelem mögé, és csak Diego Costa pepecselésén múlott, hogy nem vezettek a félidő felére már 2-3 góllal. A tizenegyes is jogosnak tűnt, és ezen kívül az Oranje kapusának is megköszönhette, hogy David Silva nem talált be ziccerből. Minden jel arra mutatott, amit a különböző fogadóoldalakon, és esélylatolgatásokban is pedzegettek: a két nagy közül az egyiknek buknia kell, és az a rutintalan, meggyengült keretű Hollandia lesz. És akkor érkezett a semmiből, a bal szélről két passz után egy harmincméteres beadás, és érkezett Robin Van Persie. Olyan mozdulattal csukafejelte ívesen át a labdát szegény megdermedt Iker Casillas felett, amire csak a legnagyobbak képesek.

Az őrjöngő ünneplésből, és van Gaal fanatizáló mozdulataiból a kispadon már látszott, hogy ez a meccs bizony kibillent a normális forgatókönyvéből. A második játékrészben bizony már nem az történt, amit a spanyolok akartak. És bekövetkezett az a faktor, amiben a hollandok reménykedhettek: a kulcsemberek sorra húzták elő a klasszis megoldásokat. Arjen Robbenről azt szokták mondani rosszakarói, hogy semmi másra nem képes, mint a jobbszélről befelé megindulva tologatni a labdát, majd ballal a hosszúba tekerni. Én mindig azt mondtam: egyrészt, ha ez tényleg így van, a drágalátos ellenfelek mégis miért nem védekezik le?! Másrészt, amit tegnap a második holland gólnál mutatott, az parádés volt. Az a labdalevétel, és a visszacsel, a futball legszebb pillanatait idézte.

A fordítást követően a spanyolok teljesen szétestek. Elveszítették a stabilitást hátulról, és a hosszú éveken keresztül biztos pontnak tűnő, és az eddigi gólokról sem tehető Casillas is hibázott. Hollandia pedig azt a játékot hozta, amit a legjobban kedvelek: lehengerlő, kapura törő, letámadásos labdaszerzésből villámgyorsan össztűz-szerű támadásba átforduló totális futball. A Van Gaal-iskola legszebb vizsgaelőadása volt ez. Emellett pedig szimbolikus találkozó. (Diego Costa pedig szívhatja a fogát: maradt volna inkább mégis brazil...) Totális spanyol taktikai bukás. Címvédőt így még nem kényszerítettek térdre első meccsen. Nézzük csak: Bayern München-Barcelona 4-0, 3-0. Real Madrid-Bayern München 1-0, 4-0. Hollandia-Spanyolország 5-1. Egy korszak lezárult. Amit most látunk, nem más, mint egy világverő taktika végső bukása; a tiki-taka végnapjai.

A száraz tények: a csoportkör egyik legnagyobb rangadóját megelőzően Mexikótól ugyan két szabályos gólt is elvettek az első félidőben a játékvezetők, ám végül Peralta góljával mégis legyőzték Kamerunt az özönvízszerű, szakadó esőben, és ezzel üldözik Brazíliát a csoport második továbbjutó helyén. A magyar idő szerint éjjeli találkozón pedig Chile gyors kétgólos előnyt követően saját magának tette nehézzé a találkozót Ausztrália ellen, ám Beausejour gólja a ráadás pillanataiban mindent eldöntött. A címvédő spanyolok ezzel nagyon nagy bajba kerültek, pokolian nehéz dolguk lesz Alexis Sánchezék ellen, akik ellenük már egy esetleges döntetlennel is nagyon közel kerülnének a továbbjutáshoz.

(Fotó: The Guardian, Telegraph)