Ma este, magyar idő szerint 22:00-kor megkezdődik a 2014-es labdarúgó világbajnokság első elődöntője. Belo Horizontéban a házigazda Brazília az 1990 után ismét világbajnoki diadalra áhítozó Németországot fogadja. Itt, a legjobb négy között már nincs takargatnivaló. Nincsenek egyértelmű esélyesek, nincsenek előre lejátszott helyzetek. Egyedül a pillanatok fognak dönteni. Amelyik fél jobban megragadja a pillanat adta lehetőségeket, az világraszóló diadalt arat. Egyetlen lépés a hőn áhított finálé, de oly könnyű elcsúszni... Brazília nem túl fényes előjelekkel vág neki a találkozónak, a Kolumbia elleni negyeddöntőben ugyanis hiába mutattak a korábbinál jóval összeszedettebb és magabiztosabb játékot, egy csúnya rúgás nyomán megtörtént az, amitől brazilok milliói rettegtek: a csigolyatörést szenvedő Neymar hetekre kidőlt, a csapat elvesztette tehát legnagyobb csillagát, vezérét. Ráadásul a védelem oszlopa, Thiago Silva egy sárga lappal intézte el magának, hogy kényszerpihenőre küldjék a németek elleni csata előtt. A másik oldalon viszont amekkora riadalmat keltett az Algéria ellen látott kilátástalan játék, akkora megnyugvást hozott, hogy Joachim Löw szövetségi kapitány – ellentétben a sorra elbukott latin csapatokkal – meg tudott újulni, belátta, az előre kikalkulált taktika nem működött, és vissza tudott állni arra a játékrendszerre, ami éveken keresztül a látványos sikereket szállította a Nationalelfnek. Egy gyors gól után pedig kímélték magukat, pontosan annyit hoztak ki teljesítményben, amennyire szükség volt, így önbizalommal telve várhatják a házigazda elleni csatát. Mindkét oldalon óriási a tét és a nyomás. A braziloktól hazai pályán mindenki végső sikert vár, és ez Neymar elvesztése után sincs másképp. Itt bizony már a második hely is csúfos kudarc. A németeknél pedig 2002 óta mindig sikerült eljutni a legjobb négy közé, de az utolsó gátat sohasem sikerült átugrani – ezüst és bronzérmek mutatják az eddig megtett utat, a könnyeket és vigaszdíjakat viszont ezúttal már tényleg aranyra cserélnék. Megjósolhatatlan kimenetelű csata, két veretes vb-történelemmel bíró résztvevővel. Nyolc világbajnoki cím csap össze, hogy milyen végeredménnyel, azt nem tudjuk, de hajtás után megnézzük, mire jutottak eddig egymás ellen a múltban!

Némileg meglepő, de hiába a veretes múlt, a két csapat eddig mindössze egyetlen alkalommal került szembe egymással világbajnokságon, méghozzá a 2002-es döntőben. De ne szaladjunk ennyire előre! Első hivatalos, egymás ellen megvívott mérkőzésüket 1963 május 5-én rendezték, Hamburgban. A Sepp Herberger irányította, nyomokban még a magyarokat Bernben legyőző csapatra emlékeztető, de már az új generációval felálló NSZK próbálta megállítani a kétszeres világbajnoki címvédő, Pelé vezette brazilokat. Sikertelenül, a találkozó 2-1-es brazil sikerrel ért véget, a Fekete Gyöngyszem mellett Coutinho is betalált, erre pedig csak Jürgen Werner tudott válaszolni.

Egy brazíliai, hazai sikerrel véget ért visszavágó után jött el az első német győzelem ideje. 1968 június 16-án az ekkor már Helmut Schön irányítása alatt álló, két évvel korábban vb-döntős, Franz Beckenbauer és Berti Vogts vezette nyugatnémetek 2-1-re győzték le a Pelé nélkül felálló Kanárikat.

A két válogatott első egymás elleni tétmeccsére 1981-ig kellett várni. Ekkor az Arany-kupán (ez nem azonos az észak- és közép-amerikai föderáció kontinenstornájával, amit ugyanígy hívnak, hanem az első világbajnokság 50. évfordulójára 1980 decembere és 1981 januárja között Uruguayban rendezett minitorna, az addigi világbajnok válogatottak részvételével) találkoztak Montevideóban. Az öt évvel később vb-döntős német csapat ekkor még sima, 4-1-es vereséget szenvedett a Socrates vezette braziloktól, pedig Klaus Allofs góljával még vezetett is.

Ezután barátságos találkozók következtek a két csapat közös történelmében, váltakozó kimenetellel, de többségében brazil sikerrel. A következő jelentős összecsapás az 1999-es Konföderációs Kupa volt. Ez volt a negyedik ilyen torna, és a második, amelyet a FIFA hivatalos keretek között szervezett. A németek 1996-os Eb-győzelmük jogán indultak, ám ez a csapat már nyomokban sem emlékeztetett az akkor diadalt aratott Nationalelfre. Matthaus, Scholl vagy Ballack ide vagy oda, minden idők egyik leggyengébb német csapatáról beszélhetünk, akik egy évvel később címvédőként sima kiesőként kullogtak haza a holland-belga közös rendezésű Eb-ről, ezzel megindítva azt az átfogó német futballreformot, aminek a mai válogatottat köszönheti a világ. A mexikói torna B csoportjának nyitómeccsén az egy évvel korábbi vb-döntős kudarc után átalakulóban lévő, három évvel később világbajnok brazilok sima, 4-0-s győzelmet arattak. A csapatban pedig feltűnt egy bizonyos Ronaldo de Assis Moreira, aki Ronaldinho néven kápráztatta el a futballvilágot a következő évtizedben...

Ezután eljött 2002, a japán-koreai közös rendezésű világbajnokság. Brazília remek csapattal, ismét bombaformában lévő, sérüléseiből felépülő Ronaldóval, felfelé ívelő karrierű Ronaldinhóval, és olyan sztárok sorával érkezett a tornára, mint Cafú, Rivaldo, Roberto Carlos vagy Gilberto Silva. Talán csak a Pelé fémjelezte világbajnok csapathoz mérhető brazil keret. Velük szemben állt egy nem túl acélos, nagy sztárok nélküli, ám elképesztően egységes német válogatott, amelyik szinte szó szerint elverekedte magát a döntőig. Az egész tornán, de az egyenes kieséses szakaszban pedig különösen egyetlen ember tartotta bennük a lelket, méghozzá a gólvonalról: Oliver Kahn. A Bayern München legendája olyan formában védett, hogy a döntő előtti szavazáson megelőzte a gólkirály Ronaldót, és a torna legjobb játékosa lett. Olyan lelki pluszt adott csapatának, amire senki más nem lett volna képes. Jellemző kép volt a döntő elején, és félidőben, hogy a játékoskijáróban elhelyezett trófeát mindenki vágyakozó pillantásokkal nézte, néhányan megérintették, megsimogatták, vagy meg is csókolták. Kivéve Kahnt. Oli fejet lehajtva, dacos tekintettel sétált el mellette. Addig rá sem nézett, amíg nem szerezte meg. Azonban az egyébként a válogatottal is (ha csak kerettagként is), és a Bayern Münchennel is mindent megnyerő, a 2001-es BL-fináléban is hőssé emelkedő Kahnnak ez végül nem adatott meg. Elvédte csapatát a döntőig, és a legfontosabb csatában bukott el. Az első félidőben egy veszélyes szituációban Kahn kivetődött a kapujából, és felszedte a labdát, ám a startoló Ronaldo már nem tudott lefékezni, és – a szándékosság legapróbb jele nélkül, de – rálépett a kapus kezére. Utóbb kiderült, Kahn az egész meccsen pokoli fájdalmakat élt át, elszakadt az ínszalag a jobb keze kisujjánál. De nem kért cserét. Végig akarta harcolni a finálét, ami, tudta, talán csak ez egyszer adatik meg neki. Nos, akár benne volt ez a sérülés, akár nem, de a mérkőzés 67. percében eljött a dráma. Kahn kiejtette Rivaldo lövése után a labdát, amire Ronaldo csapott le, és a hálóba lőtt. 12 perccel később pedig a Fenomén el is döntötte a találkozót, és Oliver Kahn számára minden elveszett... Utódai ma este talán egy kicsit érte is küzdenek majd.

Egy barátságos döntetlent követően még volt egy Konföderációs Kupa-meccs, 2005 nyarán, a már átalakult, a németországi világbajnokságra készülő német válogatott a torna elődöntőjében hazai pályán, remek csatában végül ismét alulmaradt a Selecaóval szemben. Kétszer is sikerült egyenlíteni, ám végül Adriano döntött. 

Az örökmérleg 22 meccsen mindössze 4 német siker, 6 döntetlen és 12 brazil győzelem. Ráadásul eddigi tétmeccseiket mind Brazília nyerte meg. De ma este 22 órakor Belo Horizontéban a közös históriáskönyvben új fejezetet írnak. Hogy sikerül-e a történelmi siker, vagy hazai pályán megvalósul a brazil álom, nemsokára kiderül!

(Fotó: dw.de, bayern.ge)