2014. feb 25.

Még, még, még, még, még…

írta: boldizsarmarci
Még, még, még, még, még…

…Ennyi nem elég, avagy karnyújtásnyira az EBEL-rájátszás

Győzelemmel nyitotta az EBEL középszakasz hajráját a SAPA Fehérvár AV19 jégkorongcsapata, és ezzel hét meccsből hat győzelemmel vezeti az alsóház tabelláját. Hatalmas bravúr vert helyzetből, avagy fél lábbal a rájátszásban a Volán. De hogyan tovább?

Nem úgy alakultak a dolgok az alapszakaszban, ahogy azt Fehérváron eltervezték. A Volán bíztató szezonkezdet után folytatta az előző években – sajnos – megszokott EBEL-hullámvasutat, és folyamatosan szorult ki a középszakasz felsőházára eséllyel pályázók sorából. Sokan voltak csalódottak, hiszen ahhoz már hozzászoktunk, hogy az osztrák liga megnyerése, vagy legalább a legjobb négy közé jutás egyelőre még egy másik kávéház, de ettől a kerettől a stabil playoff-hely megszerzése azért elvárható lett volna. Aztán jöttek sorban a kellemetlen pofonok, és ami a legnehezebb a dologban: a fehérváriak bravúrosan teljesítettek a liga papíron legjobbjai ellen, és a velük egy, vagy alacsonyabb szinten állók ellen betliztek. A középszakasznak pedig már az alsóház negyedik helyéről volt kénytelen nekivágni Marty Raymond csapata.

Annak a középszakasznak, ahol a Volán a Ljubljana mellett négy osztrák ellenfeléből legalább három megelőzésével juthat csak a rájátszást érő első két hely valamelyikére. Ráadásul a négy közül az egyik az osztrák válogatottakkal tűzdelt, címvédő Klagenfurt. Mindent elmond Léderer Ákos, a Sportklub hokiőrült kommentátorának, a Volán-meccsek évek óta hű krónikásának alapszakasz-értékelője, amelyben kifejti, a csapat két osztrák gárdát már nehézkesen, hármat pedig csak csodával határos módon előzhet meg. Ha pedig mind a négyet sikerülne, Ákos megígérte, hogy a kommentátorállásból beveti magát a szurkolók közé. Az pedig már csak rajtuk múlik, hogy el is kapják-e…

Ilyen előzmények után elmondható, hogy a kanadai mester egyenesen csodát tett Mihály Árpiékkal. Az alapszakasz során botladozó játékosok megtáltosodtak, a visszatérő Hetényi Zoli bravúrt bravúrra halmozott a kapuban, az újonnan érkezett Sertich és McGregor is nagy lendületet adtak a többieknek. A Volán minden várakozást felülmúló, álomszerű, négy győzelmes sorozattal kezdte a tízmeccses középszakaszt, és átvette a vezetést a megerősödött Dornbirn, és a Klagenfurt előtt. Aztán jött egy megmagyarázhatatlan hazai pofon, ki más, mint a Ljubljana ellen, ám gyorsan, napokon belül sikerült javítani, méghozzá stílusosan, Szlovéniában.

hetenyi_nso.jpg

Már ez is a csapat ki tudja, honnan jövő lelkierejét mutatta. Ám sokan féltették a fiúkat: mi lesz ezután? Még bármi lehet, és többhetes olimpiai szünet következett. Ez pedig nem szokott jót tenni a lendületben lévő csapatoknak. Igaz, az osztrák válogatott kijutott Szocsiba, így a nagy ellenfél Klagenfurtból többen sem pihenéssel és regenerációval töltötték az elmúlt napokat. (Igaz, a Volán is játékban maradt: kettős győzelemmel hódította el a DAB ellen kiírt magyar Szuperkupát). Mégis, többen aggódtak, ráadásul a sorozat idegenben folytatódott, az Innsbruck ellen.

A srácok azonban rácáfoltak a kétkedőkre. Gólnélküli első harmad után előléptek az emlegetett légiósok, és előbb Banham, majd Sertich szomorította a volt fehérvári Munrót. Yellow Horn üres kapus gólja már csak a hab volt a szurkolók sörének tetején. 7/6, két pont előny, három a harmadik Graz ellenében, és már csak három mérkőzés van hátra!

volan_golorom_metropolhu.jpg

Azonban a java még csak most következik: szerdán a Klagenfurt, pénteken pedig a Graz vendégeskedik az Ördögkatlanban. A képlet pedig egyszerű: akkor sincs baj, ha becsúszna egy gyengébb eredmény, két győzelemmel viszont… Nem szeretem elkiabálni a dolgokat, így még kimondani sem merem.

Hogy mekkora eredmény lenne a rájátszásba jutás, azt jól mutatja nemcsak a felsőház gárdái, hanem a jelenleg megelőzött csapatok ereje is. Mindenesetre az eddig a középszakaszban mutatott játék már így is elmondhatatlan bravúr.

Hogy meglesz-e az áhított playoff, még nyitott kérdés. Viszont már csak egy kicsit kell kibírni, és minden torokra szükség lesz a csarnokban, és a tévéképernyők előtt is. Hogy aztán mi történik, arra pedig végképp nem lehet még tippelni sem. De örök szabály: a rájátszásban már bárki odaérhet…

Ákosnak pedig innen is üzenjük: lassan, de biztosan készülhet a Nagy Ugrásra!

(Fotók: NSO, Metropol)

Szólj hozzá