B CSOPORT – A NAGY VISSZAVÁGÓ, ÉS EGYÉB TÖRTÉNETEK

Folytatjuk brazíliai kirándulásunkat a focivébére, ezúttal a B csoport résztvevőinek nézünk utána részletesebben. Rögtön ez az első olyan négyes, amelyikben két potenciális győztesjelölt is egymásnak feszül. Ráadásul egyből péntek koraeste, a csoport nyitómeccsén. És hogy még inkább fokozzuk a hangulatot, a találkozó a négy évvel ezelőtti döntő visszavágója lesz. A Spanyolország-Hollandia páros mellett azonban nem szabad megfeledkeznünk a tornáról tornára fejlődő, és európai topklubokban játszó sztároktól egyre inkább hemzsegő "sötét ló" Chiléről sem. Mi tagadás, a jó ausztrálok a kvartett negyedik tagjaként már annak is örülhetnek, ha ponttal térnek haza Dél-Amerikából...

SPANYOLORSZÁG

VB-történelem: Ha egyetlen, rövid tőmondattal akarnánk elintézni Spanyolország válogatottjának bemutatását, elég lenne annyit mondanunk: A címvédő. A Vörös Fúria becenévre hallgató csapat azonban korántsem ült mindig a világ futballtrónján, bár igen gyakran ostromolta azt. Sokszor volt akár a végső győzelemre is esélyesnek tartott kerete, ám valami mindig közbeszólt. A közvélemény pedig már régóta örök ígéretnek tartotta az ibériaiakat, egészen a 2010-es dél-afrikai Mundialig, amikor is végre felértek a csúcsra. Arra a csúcsra, amit 1934 óta ostromolnak. Az 1920-ban megalakult, a különféle regionális nemzeti csapatok játékosait összefogó spanyol válogatott ugyanis ekkor indult először világbajnokságon, és rögtön a legjobb nyolc közé menetelt, ahol a későbbi győztes, házigazda olaszok állították csak meg őket (az 1930-as uruguayi tornát a túl hosszú hajóút miatt kihagyták). A polgárháború azonban vésszavetette a szépen fejlődő és egységesülő futballéletet, és egészen 1950-ig nincs is komoly eredménye Spanyolországnak. Ekkor azonban a szintén brazíliai Mundialon elérték 50 évig legjobb eredményüket: hibátlanul továbblépve csoportjukból végül a torna negyedik helyén végeztek. Ezután többek között Puskás Ferenc is megfordult a spanyol válogatott színeiben, de komoly eredményt az 1964-es, hazai rendezésű Európa-bajnokság megnyerésén kívül nem tudnak felmutatni. Egészen 1986-ig vagy ki sem jutottak a világbajnokságra, vagy már a csoportkörben búcsúztak. Ezután viszont, az emlékezetes 1998-as tornát leszámítva, amikor az utolsó csoportmeccsen a bolgárok 6-1-es legyőzése sem volt elegendő a továbbjutáshoz, mindig eljutottak az egyenes kiesésig, ám legkésőbb a negyeddöntő a végállomást is jelentette. Négy évvel ezelőtt Dél-Afrikába már kimondott esélyesként érkeztek, a világ futballját a korszakos Barcelona, és a tökélyre fejlesztett tiki-taka uralta, a válogatott játéka pedig főképpen erre épült (kétségtelenül nagyon eredményesen, bár a nem spanyol érzelműek hátán a mai napig feláll a szőr a csatár nélküli támadójátékra gondolva). A csapat pedig a Svájc elleni csoportkörös vereség után magabiztosan menetelt végig a tornán, és végül egy gólnélküli, de emlékezetes rendes játékidőt követően hosszabbításban megszerezte a hőn áhított vb-trófeát az ezzel valóban örök másodikká váló hollandok orra elől.

Az idei vb-kereten azonban már látszanak annak a nyomai, hogy a két évvel később az Eb-győzelmet is behúzó csapat erős falai itt-ott már málladoznak. A világfutball megtalálta, és előszeretettel alkalmazza a modern 4-3-3 és a tiki-taka ellenszerét, és a keretben is egyre idősebb játékosok, és nagy hiányzókat pótoló, kevesebb vb-rutinnal rendelkező játékosok találhatóak. Ráadásul csatárposzton továbbra is nagy kérdés, ki szolgálja ki a legmegfelelőbben a spanyol igényeket: az egykori önmagát hosszú idő óta kereső Torres, a sérüléshullám után visszatérő, de már 33 éves David Villa, vagy a kétségtelenül klasszis, de hullámzóan teljesítő honosított brazil Diego Costa. A csapat a végső sikerre is esélyes, de hogy el is jut odáig, arra azért nem mernénk nagy összegben fogadni.

Út Brazíliába: A kvalifikációval azért komoly gondja nem akadt Vicente del Bosque mester tanítványainak. Grúzia, Fehéroroszország és Finnország megelőzése kötelező rutinfeladat volt, a franciákkal kellett meccselni a csoportgyőzelemért. Azért a harmadik körös otthoni döntetlen, majd a finnek elleni megdöbbentő spanyolországi iksz után egy kicsit megijedtek a spanyol drukkerek, de a csapat megrázta magát, és zsinórban négy győzelemmel helyrebillentette a papírformát, végül csoportgyőztesként jutott ki Brazíliába.

Kulcsfigura: Kapusposzton jól állnak a spanyolok, Iker Casillas mellett Pepe Reina is megbízható pont hátul. A védelem kissé sebezhetőnek tűnik, sok a válogatottban kevesebb rutinnal rendelkező kerettag, de a Ramos-Piqué páros rutinja megszilárdíthatja a Vörös Fúria hátsó alakzatát. A csatárkérdésről fentebb már röviden értekeztünk, azonban ismerve a spanyolok taktikáját, játékuk eredményességét a sok rövid passzos, kreatív középpályás-játék fogja meghatározni. Itt hemzsegnek a legnagyobb sztárok, friss és korábbi BL-győztesek, Xabi Alonsótól Xavin vagy Matán át Cesc Fabregasig. Azonban a legnagyobb sztár, a fazonszabász a Barcelona nagy hármasából stabilan hosszú évek óta és még mindig hanyatlás nélkül a legjobb formát mutató Andrés Iniesta. Legyen akármilyen erős a spanyol középpályássor, ha a harmincéves karmesternek nem megy a játék, az bizony alaposan rányomja a bélyegét az egész csapat eredményességére. Viszont tőle várhatjuk azokat a kreatív, zseniális megoldásokat is, aminek felállva tapsolhatunk egy-egy spanyol meccset nézve.

Legjobb vb-meccs: Nem kell sokáig visszamennünk a múltba. 2010 július 11, Johannesburg, Soccer City. Az már biztos volt, hogy megtörik az átok, és európai világbajnokot avatnak Európán kívüli tornán. De hogy melyik lesz az, az 90 perc játék után sem dőlt el. Az egyenes kieséses szakaszban gólt sem kapó spanyolok azonban nem szép meccsen, hanem brutális belépőkkel tarkított futballháborúban küzdöttek a vb-trófeáért a döntőig jó játékkal jutó, ám ott ámokfutást rendező Hollandia ellen. volt néhány kimaradt helyzet, de egészen a 117. perc végéig nem esett gól. Ekkor a világ már a tizenegyespárbajra készült, de érkezett a zseniális Andrés Iniesta...

HOLLANDIA

VB-történelem: Hollandiát általában nagycsapatként szokás számon tartani, ha az ember egy nagy torna előtt az esélyes válogatottak névsorát latolgatja. Pedig az 1907 óta a királyi család színeit viselő Oranje 1974-ig mindössze két világbajnokságra tudta kvalifikálni magát, és 1934-ben, valamint négy évre rá is az első fordulóban elvéreztek. 1958 és 1970 között pedig ki sem jutottak a tornára. Ennek oka elsősorban az, hogy az országban a labdarúgás megdöbbentően sokáig, egészen 1957-ig amatőr rendszerben működött. A 70-es évekre azonban a beckenbaueri német, valamint a Rinus Michels fémjelezte forradalmi holland totális futballon nevelkedve szinte a semmiből felnőtt egy bombaerős generáció, akik zsinórban kétszer is világbajnoki döntőt játszottak. Azonban szoros meccsen ugyan, de mindkétszer megállította őket a házigazda a fináléban. Előbb az NSZK, majd Argentína. Ezután viszont újabb hullámzás következett, három tornára ki sem jutott a csapat, legjobbjuk pedig egészen Dél-Afrikáig az 1998-as elődöntő volt. (Közben azért 1988-ban csak összejött a van Basten és Rijkaard-féle zseniális generációnak egy Eb-győzelem). Johannesburgban sokan azt hitték, hogy megtörik a hosszú évek óta tartó átok, ám a hollandok csak durvultak a pályán, játékban nem tudtak felnőni a spanyolok mellé. Így aztán érkezett Andrés Iniesta, Robbenék pedig maradtak örök másodikok...

Út Brazíliába: Sajnos mi magyarok is élesen emlékezhetünk arra, milyen magabiztossággal meneteltek végig a hollandok selejtezőcsoportjukon... Előbb nekünk, majd a románoknak is idegenben gurítottak egy sima négyest, közte simán verték Andorrát és Törökországot, majd végül az észtek elleni, tippmix-szagú 2-2-t leszámítva pontveszteség nélkül meneteltek végig a kvalifikáción. Tíz meccsen mindössze öt gólt kaptak, a bántóan sima selejtezősorozat méltó lezárása pedig az amszterdami csapás volt, ami után a világ megismerhette a devecsering fogalmát... Ezt pedig, bármennyire is fáj, kénytelenek vagyunk idecitálni, hogy minden magyar jól az emlékezetébe vésse, mielőtt hiú ábrándokat táplál egy-egy selejtezősorozat előtt...

Kulcsfigura: Nehéz megmondani, ki lehet ennek a mostani holland válogatottnak az igazi vezére a világbajnokságon. A hátsó alakzat hemzseg a fiatal, rutintalan, elsőbálozó védőktől, és ami az igazi baj, hogy sem a kapuban, sem a védősorban nincs egy igazi rutinos öreg róka, aki összefogja őket. A középpályán talán egy fokkal jobb a helyzet, sőt, itt Robben és Sneijder személyében igazi sztárt is találunk. A két BL-győztes klasszisnál is fontosabb szerep hárul azonban valószínűleg az idén a klubjával, a Manchester Uniteddel csak szenvedő Robin Van Persie-re. Ha a válogatottsági gólrekorderben emiatt dúlni fog a bizonyítási vágy, és klasszisához méltóan szerepel majd, az nagyot tolhat az Oranje szekerén. Ha viszont nem, úgy Huntelaar és Kuyt vagy Lens kerettagsága ellenére is komoly gondjuk lehet a gólszerzéssel.

Legjobb vb-meccs: Talán azért választottunk az 1998-as világbajnokságról, mert ezen a holland generáción, a BL-győztes szuper-Ajaxon, Bergkampon, Kluiverten, Seedorfon, Davidson és a de Boer-fivéreken nőttünk fel. Azonban az 1978-as döntő visszavágójának is tekinthető világbajnoki negyeddöntőn ez a generáció tényleg megvillantotta, miért is volt kora egyik legnagyobbja. A meccs egészen a 89- percig döntetlenre állt, ekkor azonban érkezett a zseniális Dennis Bergkamp...

CHILE

VB-történelem: Chile nem tartozik a legeredményesebb dél-amerikai futballnemzetek közé, pedig már az első, 1930-as világbajnokságon is ott voltak, és ezt még hét másik Mundial követte. Teljesítményük hullámzó votl az évtizedek során, vagy elvéreztek a csoportkörben, vagy visszaléptek, esetleg nem sikerült kijutniuk. Az egyetlen üdítő kivételt az ország legeredményesebb világbajnoksága, az 1962-es jelenti, amikor is házigazdaként egészen a bronzéremig meneteltek. Ez a világbajnokság volt egyébként az Albert, Tichy, Bene fémjelezte, Aranycsapat utáni talán utolsó nagy magyar generáció első bemutatkozása. A csoportból Angliát és Bulgáriát legyőzve, Argentínával gólnélküli döntetlenre végezve elsőként is jutottunk tovább, ám ekkor következett a későbbi döntős Csehszlovákia... A chileiek azonban a csoportkör sikerei után a nyolc között a szovjeteket is elkapták, és ugyan a Pelé sérülése után is remek brazilok túl nagy falatnak bizonyultak, a bronzmeccsen legyőzték Jugoszláviát. Ezután még kétszer, 1998-ban a Salas és Zamorano nevével fémjelzett csapatnak, illetve négy éve Alexis Sánchezéknek sikerült továbblépniük a csoportból, ám a nyolcaddöntő mindkétszer a végállomást jelentette. Elnézve a mostani keretet, és az európai csapatok kifacsartságát, valamint hogy a tornát Dél-Amerikában rendezik, Vidalék akár meg is lephetik az egymással foglalkozó spanyol-holland duót...

Út Brazíliába: Chilének nem voltak komoly nehézségei a dél-amerikai kvalifikációs sorozatban. Kilenc győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel, utolsó hat meccsükből ötöt megnyerve a selejtező harmadik helyén végeztek, így viszonylag zökkenőmentes útjuk volt Brazíliába.

Kulcsfigura: A chilei válogatott kerete egyre erősödött az elmúlt évek során, jelenleg is meghatározó játékosaik többsége Európában edződik. Rengeteg múlik majd a védelmen, valamint Eduardo Vargas vagy Alexis Sánchez góljain is, játékuk igazi kulcsa azonban a Juventus középpályása, Arturo Vidal. Ha ő jó napot fog ki, remek fazont szabhat a virtuóz chileiek játékának. És akkor elhihetik, amit a néhány éve a föld alatt rekedt, majd több hét után sikeresen kimentett chilei bányászok üzentek nekik a világbajnokságra: nincs lehetetlen!

Legjobb vb-meccs: Eszünkbe ötlött az 1998-as nagy generáció is, amelyik három döntetlennel jutott tovább a csoportjából, és egy remek, emlékezetes 2-2-vel nyitottak Salasék Olaszország ellen, azonban mégis azt a minden chilei ember számára legendás, 1962-es bronzmeccset kell kiemelnünk, ami legalább akkora siker volt számukra, mint amekkora nemzeti gyászt okozott Magyarországon a Berni Tragédia...

AUSZTRÁLIA

VB-történelem: A Socceroos tradicionálisan az óceániai régió legjobb csapata, ám földrajzi fekvése éppen legnagyobb tragédiája is volt sokáig. Az 1922-ben megalapított válogatott a Brit Birodalom dominanciája miatt sokáig nem indult önállóan világversenyen, első próbálkozásuk 1966-ban történt, ekkor azonban, akárcsak négy évvel később, nem sikerült kijutniuk. A világbajnoki selejtezőrendszer egyik legnagyobb visszássága ugyanis, hogy az óceániai divíziónak nincs fix világbajnoki helye, hanem évtizedeken keresztül rendre a fényévekkel erősebb dél-amerikai zóna ötödik helyezettjével kellett interkontinentális pótselejtezőn megvívni a világbajnoki részvételért. Ez egyedül 1974-ben sikerült nekik, sokáig ez volt az egyetlen szereplésük a Mundialokon, és ez is a csoportkörben véget ért. Aztán, hét kínkeserves, sikertelen pótselejtező után jött 2006, amikor is Kewellék az uruguayi egygólos vereség után otthon 1-0-ra nyertek, majd a hosszabbítást követően tizenegyespárbajban kiharcolták a németországi részvételt. Ezzel azonban betelt a pohár az ausztrál szövetségnél, és a későbbi győztes olaszok elleni nyolcaddöntős rsézvétellel véget ért torna után azon nyomban átjelentkeztek az ázsiai selejtezőzónába. A FIFA fricskája, hogy 2010-ben Óceánia legjobbja, Új-Zéland az ázsiai ötödikkel, Bahreinnel kellett, hogy megküzdjön, így két csapat is képviselte a pacifikus divíziót Dél-Afrikában... 

Út Brazíliába: A legfrissebb sorozatot a Kenguruk könnyedén, két selejtezőkörben összesen két vereséggel vették. Igaz, a tornára azonban az esélytelenek nyugalmával utazhatnak. Már annak is örülhetnek, ha pontot tudnak szerezni, ám éppen ebben rejlik veszélyességük is...

Kulcsfigura: A 2006-os és 2010-es vb hősei, a legnagyobb nevek az ausztrál keretből már visszavonultak. Kewell és Viduka sehol, egyedül a 2006-os pótselejtező történelmi gólját szerző Mark Bresciano maradt hírmondónak. Az utánpótlás minősége pedig finoman szólva is kérdéses, a legtöbben hazai vagy ázsiai klubokban vitézkednek. A keret egyetlen nemzetközi klasszisának az évek során a Premier League-ben nevet szerzett, ma az MLS-es New York Red Bullsban játszó Tim Cahillt nevezhetjük. Ő lehet az, aki, ha kap némi segítséget a középpályáról, góljaival, egyébként pedig mentalitásával a leginkább tolhatja Ausztrália szekerét.

Legjobb vb-meccs: Nagyon törni kellett a fejünket, hogy igazán emlékezetes ausztrál vb-meccset találjunk. 2006-ig kellett visszanyúlnunk, amikor is a csapat története során először és utoljára élte túl a csoportkört. Utolsó csoportmeccsükön ki-ki párharcot vívtak Horvátországgal. A meccs eleve pikáns felütéssel indult, ugyanis Ausztráliában igen jelentős horvát kolónia él, az akkori ausztrál csapat több tagja is horvát származású. Ezen a meccsen esett meg az is, hogy Graham Poll játékvezető tévedésből csak a harmadik sárga lap után állította ki az egyik horvát játékost. Délnyugati szomszédaink egészen a 78. percig vezettek, és továbbjutásra álltak, ekkor azonban érkezett Harry Kewell...

(Fotó: parameter.sk, dailymail.co.uk/AFP/Getty Images, NSO, sportskeeda.com, stormnotify.com)