2014. jún 13.

Per Aspera Ad Astra – Út Brazíliába IV.

írta: opragyuri
Per Aspera Ad Astra – Út Brazíliába IV.

D CSOPORT - A Halálcsoport

A C csoporthoz hasonlóan a D jelű kvartett küzdelmei is 14-én, szombat este veszik kezdetüket. Ugyan a Spanyolország, Hollandia és Chile által fémjelzett B, valamint a Németország, Portugália, Ghána hármassal felálló G csoport sem kispályás, ám a világbajnokság előtt az igazi halálcsoportnak titulált négyes összesen hét világbajnoki cím büszke tulajdonosainak mondhatja magát. A mindig nagy reményekkel érkező és még nagyobb bukásokkal távozó Anglia, a bravúrra mindig képes Olaszország, a remek támadósorral felálló Uruguay, valamint a kakukktojás Costa Rica. Nézzük, mire számíthatunk a D csoportban!

vblogo_parametersk_1.jpg

ANGLIA

VB-történelem: Mint már említettük, veretes múlttal rendelkeznek a csoport tagjai, a négy csapatból hárman világbajnoki címe(ke)t ünnepelhettek korábban. Közülük a szigetországiak örülhettek a legkevesebbszer, egyetlen világbajnoki elsőségüket hazai pályán húzták be 1966-ban. Egyébiránt a 19 alkalomból 13-szor szerepeltek a Mundialon az angolok, akik nagy sikerük előtt, és azóta sem tudtak hasonlóan jól szerepelni, 1990-ben egy negyedik helyezést értek Gary Linekerék. A híres tétel megmondója ("A labdarúgás az a játék, ahol huszonketten kergetik a labdát, és végül a németek nyernek") Anglia legeredményesebb labdarúgója a vébéken, összesen 10 gólt szerzett '86-ban és '90-ben.

Út Brazíliába: Ugyan a szakértők többsége nem tartja esélyesnek a labdarúgás kitalálóit, de tény, hogy Rooney-ék veretlenül, 6 győzelemmel, 4 döntetlennel, 31 rúgott és mindössze 4 kapott góllal jutottak ki a világbajnokságra selejtezőcsoportjukból. A mögöttük második helyen végző, és a pótselejtezőn Franciaország ellen drámai módon veszítő Ukrajna ugyan megszorongatta a szigetországiakat, ám északkeleti szomszédaink egy ponttal lemaradtak a biztos továbbjutásról, azonban a viszonylag meggyőző teljesítményt mutató angoloknak így sem volt könnyű dolguk.

Kulcsfigura: A sok fiatal mellett feltehetőleg utoljára látjuk majd nagy világversenyen a fáradhatatlan Gerrardot és Lampardot is, mégis Wayne Rooney-t kell kiemelnünk. Az immáron több mint tíz éve a világ klubfutballjának élvonalához tartozó, ám a válogatottban nagy tornákon eddig nem brillírozó Rooney még mindig csak 28 éves, a legjobb korban van, hogy jó teljesítményt nyújtson Brazíliában. Sok is függ a Manchester United játékosától, ha neki nem megy, az a többiek teljesítményére is kihathat.

Legjobb vb-meccs: Sok nagy meccs fűződik Anglia vb-történelméhez, ám a legemlékezetesebb nem is lehet más, mint a Wembley-ben világbajnoki címet hozó döntő. Geoff Hurst a döntők történelmének első és ezidáig utolsó mesterhármasával Anglia 4-2-re nyert az NSZK válogatottja ellen egy hosszabbításos, izgalmas fináléban. Beárnyékolja a sikert Hurst második gólja, ami feltehetőleg nem jutott a gólvonal mögé, ám a játékvezető - modern technika híján - gólt ítélt.

OLASZORSZÁG

VB-történelem: A mindösszesen csak két vébéről lemaradó Olaszország Brazília után a legeredményesebb nemzet: négyszer lettek világbajnokok (1934, 1938, 1982, 2006), emellett két ezüst-, és egy bronzéremnek is örülhettek. A taljánok teljesítménye egyébiránt igencsak ingadozó, a harmincas évek egymás utáni két világbajnoki címe után egy-egy kiugró szereplés után mindig kisebb visszaesés következett be. Olaszország azonban mindig képes a meglepetésre, 2006-ban például a vb előtt kirobbanó bundabotrány ellenére szerezték meg negyedik elsőségüket, ám a hullámvölgyekre is jellemző példa, miszerint 2010-ben címvédőként végeztek csoportjuk utolsó helyén Paraguay, Szlovákia és Új-Zéland mögött...

Út Brazíliába: Csakúgy mint a csoporttárs Anglia, Olaszország is 6 győzelemmel és négy döntetlennel abszolválta selejtezőcsoportját, ám gólkülönbsége közel sem olyan meggyőző: 19 rúgott mellett 9 kapott gólt jegyezhettek fel Pirlóék. Különösen a 9 kapott gól különös, melyet egy Dánia, Csehország, Bulgária, Örményország és Málta által fémjelzett csoportban szedtek be... Úgy tűnik, a hírhedt olasz védelem már nem a régi, Cesare Prandelli csapata inkább a támadásra helyezi a hangsúlyt. Más kérdés, hogy a selejtezőkön szerzett 19 gól is a németek, a hollandok és a csoportban lévő Anglia 30 gólon felüli termése mellett kevésnek tűnik...

Kulcsfigura: Ha Andrea Pirlo 35 évesen is tudja hozni azt, ami két évvel ezelőtt Eb-döntőbe jutatta az olasz válogatottat, akkor bizakodhatnak a csapat szurkolói. A középpályás nem tartozik a legtöbbet futó labdarúgók közé, ám kivételesen jól lát a pályán, és remekül passzol, mellyel sok gólhelyzetet teremthet. Tapasztalata és jó teljesítménye miatt a csapat vezére lehet ezen a világbajnokságon is.

Legjobb vb-meccs: Mind a négy, világbajnoki címet hozó mérkőzést ide tehetnénk, de az olaszok legizgalmasabb mérkőzése talán az 1970-es, mexikói vb elődöntője volt az NSZK ellen. Olaszország már a 8. percben vezetést szerzett, melyet a nyugatnémetek a 90. percben egyenlített ki. Jöhetett a hosszabbítás, ami további öt gólt és olasz továbbjutást eredményezett (4-3). Riváék aztán a döntőben már nem bírtak a brazilokkal, és egy hasonlóan gólgazdag mérkőzésen kaptak ki 4-1-re.

URUGUAY

VB-történelem: Uruguay a világbajnokságok történelmének első bajnoki címével büszkélkedhet, 1930-ban hazai pályán verték a döntőben 4-2-re az argentínokat. 1950-ben ismételt a Celeste, a brazilokat éppen Brazíliában megverve lett másodszor a világ legjobbja. Azóta nagyobb sikernek nem örülhetett a dél-amerikai válogatott, három negyedik hely és korai búcsúk kísérték a csapatot - már ha kijutottak. A legutóbbi vb eredménye és formája alapján (a már említett negyedik helyek közül az egyiket 2010-ben érték el) azonban idén akár még a végelszámolásnál is ott lehetnek, ám...

Út Brazíliába: ...ám a selejtezőkön mutatott játék alapján lehetnek problémák. Az égszínkékek ugyanis pótselejtezőre kényszerültek, miután Argentína, Kolumbia, Chile és Ecuador is megelőzte Suárezéket. A pótselejtezőn aztán Jordánia ellen természetesen már nem volt probléma, 5-0-ás összesítéssel hozták le a párharcot az uruguayiak.

Kulcsfigura: Az uruguayiak legfontosabb láncszeme nem is lehet más, mint a félelmetes támadósor egyik tagja, jelesül Luis Suárez. A liverpooli támadó 33 Premier League meccsen 31 gólt szerzett, ezzel Cristiano Ronaldóval holtversenyben európai Aranycipős lett, valamint kiosztott huszonegy gólpasszt is... Elképesztő statisztika, és több nagy világsztárral ellentétben Suárez a válogatottban is nagy formában játszik: 77 meccsen 38 gól a mérlege, ebből kettő az előző világbajnokságon, valamint a selejtezők során 14 meccsen 11 találat...

Legjobb vb-meccs: Egyértelműen az 1950-es döntő a Maracanában, ahol majd 200 000 (!) néző előtt hazai pályájukon verték meg 2-1-re a brazilokat. Valóságos sokk volt a Maracanazo a hazaiaknak, amely alapjaiban változtatta meg a futballjukat a későbbiekben.

 COSTA RICA

VB-történelem: Nincs nagy múltja a costa-ricaiaknak a világbajnokságokon, mindössze negyedik alkalommal vesznek rész a küzdelmekben. Legsikeresebben a legelső vébéjükön szerepeltek még 1990-ben, amikor Csehszlovákia búcsúztatta őket a nyolcaddöntőben. 2002-ben a későbbi győztes Brazília, és a bronzérmes Törökország mögött éppen lemaradtak a továbbjutásról Wanchope-ék, 2006-ban pedig szerzett pont nélkül estek ki a csoportkörben.

Út Brazíliába: Costa Rica az észak-amerikai selejtezősorozat második helyén végzett az USA mögött, Hondurast és Mexikót megelőzve, és nem szabad szó nélkül elmenni amellett, hogy e három világbajnokságon szereplő gárdát képes volt idegenben megverni. A costa-ricaiak nagy erénye a szervezett védekezés, az utolsó selejtezőkörben ők kapták a legkevesebb gólt.

Kulcsfigura: Nemigen találunk nagy sztárokat a közép-amerikai válogatottban, legnevesebb játékosuk Bryan Ruiz, aki a Twentében, a Fulhamben, legutóbb pedig a PSV-ben próbálta kamatoztatni technikás játékát. Nagy felelősség hárul rá, tőle várják a gólokat a közép-amerikaiak.

Legjobb vb-meccs: Mondhatnánk a legeredményesebb szereplésüket jelentő Csehszlovákia elleni nyolcaddöntőt, de ott 4-1-re kaptak ki az európai csapattól. Talán emlékezetesebb a 2006-os vébé nyitómeccse a házigazda németek ellen, ahol ha nem is sokáig, de pariban voltak esélyesebb ellenfelükkel egy gólgazdag mérkőzésen (4-2).

(Fotók: conmebol.com, tipbong.com)

Szólj hozzá

világbajnokság labdarúgás Olaszország Brazília Anglia Costa Rica Uruguay Wayne Rooney Luis Suárez Andrea Pirlo Brazuca Edinson Cavani