Bombaként söpört végig a különböző online médiumokon és közösségi oldalakon a hír: április óta először érkezett hivatalos közlemény Michael Schumacher állapotáról, amelyben menedzsere, Sabine Kehm megerősítette: a német klasszis felébredt a kómából, nyitva van a szeme, és kommunikál családtagjaival, illetve közvetlen környezetével! Bevallom férfiasan, egy picit megkönnyeztem a jó hírt, akkora kő esett le a szívemről. Szinte hallottam a sóhajt, ami világszerte többmillió aggódó rajongóból szakadt fel a hír láttán. Korosztályom sok tagjának, így nekem is ő A Legenda, A Versenyző, A Sportoló. Gyakorlatilag rajta nőttünk fel. Az ember, aki Ayrton Senna tragikus és fájdalmasan korai halála után pályafutása harmadik teljes évében világbajnok tudott lenni, ráadásul egy addig nem túl sokat mutató Benetton volánja mögött ülve. Egy évvel később pedig azt is megmutatta, az igazán nehéz feladatok megoldására is képes: megvédte címét! Ezt már Maranellóban sem nézhették tétlenül: a Jody Schekter 1979-es bajnoki címe óta világbajnokságra áhítozó legendás istálló lecsapott az ekkor már több, mint tehetség németre. Négy kínkeserves év, és utolsó pillanatokban elvesztett világbajnoki címek, illetve egy lábtörés miatt kihagyott fél szezon következett, amikor is megvalósult a tifosók álma, és Schumi véghezvitte azt, amire titkon vagy nyíltan minden F1-es pilóta vágyik: Ferrarival lett világbajnok! Ami pedig ezután következett, az már történelem: hegemónia, zsinórban öt vb-cím, szinte az összes létező sportágbeli rekord toronymagas megdöntése. Michael Schumacher az autóversenyzés új dimenziójába lépett.

Emellett igazi megosztó személyiség: sokan, főleg a Damon Hillel, majd a Williamses Jacques Villeneuve-vel vívott csatáit követően a brit sajtó, és holdudvara közellenségnek kiáltották ki. Tény, rámenős, minden áron győzni akaró stílusa néha-néha, esetenként talán arroganciába csapott át, ám nála jobban senki nem tette a dolgát, és nála többet és nagyobb tehetséggel senki nem dolgozott a világbajnoki címért. Egy 21 éve semmit nem nyerő istálló nem lett egyik pillantról a másikra világverő: hosszú évek kőkemény melója, és tehetsége volt benne. Ember, csapatvezető, mérnök és gép tökéletes, a végletekig kimunkált kombinációja. Emellett folyamatos jótékony tevékenysége, futtballimádata révén gálái, a szurkolókkal való intenzív kapcsolattartás (az évek során megtanult olaszul, és az oly' kritikus olasz drukkerek számára is igazi példakép, ikon lett belőle), ahogy mindent bevállalt, ha úgy hozta az élet, mókázott, visszavonulása után reklámokban szerepelt, az a törődés, ahogy családjával, az őt mindenhová elkísérő feleségével és gyermekeivel bánt az évek során, és azok a szinte gyermeki örömre hajazó érzelmek, amik minden egyes sikere, győzelme után feltörtek belőle (pedig volt belőle néhány). Mindent elmondanak pályafutásáról az öröm mellett a könnyek is: amikor az Ayrton Senna halálát hozó imolai futamon győzelmet aratott, amikor évekkel később megdöntötte Senna rekordját, vagy amikor bejelentette visszavonulását. Egyik legemlékezetesebb alakítása első pályafutása utolsó futamához kötődik: Brazíliában minden baja volt, drámai körülmények között vesztette el a vb-címet korábban Fernando Alonsóval szemben, a verseny elején defektet kapott, de elképesztő módon zárkózott vissza a mezőny végéről, voltak körök, amikor másfél másodpercet vert a teljes mezőnyre... Egy biztos: az ellenfél drukkerei utálták őt (igaz, divat minden hosszú ideig dominánsan sikert halmozó egyént vagy csapatot utálni a sportvilágban, hacsak nem vagyunk az adott illető, vagy csapat elkötelezett szurkolói), de vagy utálták, vagy imádták: nem lehetett semlegesen viseltetni vele kapcsolatban. Visszatérésekor milliók üdvözölték újra a mezőnyben. Nem volt alatta jó autó, de néhány versenyen azért megvillant. Érdekes, hogy éppen Monacóban tudott pole pozíciót szerezni, három mercedeses éve legnagyobb eredményét elérve, ahol leginkább a pilóta képességei a döntőek... (igaz, egy büntetés miatt csak hatodikként rajtolhatott el végül a futamon)

Karrierje, rekordjai számokban leírhatóak, de az az elképesztő mennyiségű élmény, öröm és emlék, amit adott nekünk, a 80-as években vagy korábban született F1-rajongóknak, felbecsülhetetlen. Síbalesetének híre szinte sokkolt bennünket és még rengeteg drukkert, szimpatizánst a világon. Korábbi barátai, csapattársai és ellenfelei egy emberként fogtak össze a felépüléséért. December 27-ei balesete óta egészen máig mesterséges kómában tartották, fejsérülése miatt két életmentő műtétet is végre kellett hajtani rajta. De ezzel vége, fellélegezhetünk, Schumi újabb nagyon nehéz csatát nyert meg. Talán élete legnehezebb csatáját. Most pedig egy újabb csata kezdődik. Harc a rehabilitáció során, a mihamarabbi teljes gyógyulásért, immáron már a lausanne-i egyetem klinikáján, választott otthonában, Svájcban. De a Bajnok nem veszít. Drukkolunk a gyors felépülésért!

(A remek hír örömére összeszedjük Michael Schumacher életének eddigi nagy csatáit, az erről szóló posztunkat hamarosan olvashatjátok!)

(Fotó: telegraph.co.uk)